SUPERBIO® HOLDING

"Ezt hitelezik az áfa-visszaigénylők a költségvetésnek"

Ha igaznak fogadjuk el, hogy a tartalom adózási ügyekben is előzi a formát, akkor ez nem pusztán az adózókra nézve áll fenn, hanem a jogviszony másik partnerére, az adóztató hatalomra, jelen esetben a magyar államra is.

Mindez azért jutott eszembe, mert a visszaigényelt áfa kiutalási határidejének múlt év február 1-jével történt drasztikus (30/45 napról 75 napra) növelésének valós pénzügyi, gazdasági hatása – ha tetszik: eredménye – immár a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi, e tárgykört is érintő két részletező közleménye alapján egyértelműen bebizonyosodott.

Ez pedig nem más, mint az a jelenleg már a 100 milliárd forintos nagyságrendet meghaladó kényszerhitel-többlet, amelyet az áfa-visszaigénylők kénytelenek kamatmentesen hitelezni a központi költségvetésnek. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy ha ez a szigorítás nem lett volna, akkor egyfelől az államháztartás 2012. évi pénzforgalmi hiánya bizonyosan ilyen nagyságrenddel rosszabb lett volna, másfelől mindazok, akik a 2012-es évet érintő utolsó bevallásukban (gondolva itt a december havi, a negyedik negyedéves és az éves áfa-bevallók egészére) áfa-visszaigénylést mutattak ki, pénzüket nem az egyébként rossz képet mutató áprilisban, hanem az egyébként jó képet mutató márciusban kapták volna vissza.

A számszerű adatok egyszersmind azt is igazolják, hogy az állami adóhatóság ezt a „fegyvert” nem szelektíven, nem csupán az úgymond „adóelkerülőkre, adócsalókra” fogja, ellentétben a törvénymódosítás szükségességére felhozott indokolással, hanem lényegileg minden áfa-visszaigénylőre, mégpedig úgy, hogy a kiutalás teljesítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezést nem határidőként, hanem határnapként alkalmazza ténylegesen. (A határidő és a határnap között az a különbség, hogy amíg előbbinél a kötelezettség teljesítése a megszabott időtartamon belül bármikor lehetséges, addig utóbbinál ugyanez a megjelölt időpontban teljesítendő.)

Az „írott jog” által kínált lehetőségeket maximálisan kihasználva tehát az „élő jogban” olyan gyakorlat honosodott meg, amely a magyar gazdaság motorjának tekintett és hirdetett beruházókat, exportálókat sújtja, különösen azokat, akik az áfa működési mechanizmusából fakadóan rendszeres áfa-visszaigénylők, s akik az árutermelő piacgazdaság körülményei között beszerzéseiket nem saját forrásból és azonnali átutalással finanszírozzák, mint ahogy ez hazánkban legalábbis Széchenyi István „Hitel” című művének 1830-as megjelenése óta elvileg bárki számára tudható.

Az áfa-kiutalás eddig megismert gyakorlata azonban nem biztos, hogy az európai uniós joggal való összevetésben is kiállja a próbát. Gondolok itt mindenekelőtt arra, hogy az Európai Bíróság egyszer már – akkor még – a Magyar Köztársasággal szemben meghozott C-274/10. számú ítéletében leszögezte, hogy jogellenes olyan rendelkezés alkalmazása, amely a szóban forgó ügylet fejében járó összeg megfizetettségének feltételéhez köti a levonható áfa-különbözet visszatérítéséhez való jog gyakorlását (lásd az ítélet indokolásának 54. pontját).
Márpedig, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, az áfa-kiutalás határidejének differenciált megkülönböztetése a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a beszerzéssel vállalt tartozás megszüntetéséhez, azaz annak elsődlegesen pénzügyi rendezéséhez kötődik, vagyis a tartalom változatlanul előzi a formát…