Jelenlegi hely

Címlap

2013.02.06. Adóellenőrzési határidők 2013-ban

Adóellenőrzési határidők 2013-ban

A címben foglaltakat a 2003. évi XCII. törvény, az adózás rendjéről (Art.) 92. §-a rögzíti, ami alapesetben 30 nap az ellenőrzés kezdetétől számítva.
Összegyűjtöttük, mikor, mennyi idő áll az adóhatóság rendelkezésére az ellenőrzés lefolytatására.

A 30 napos alaphatáridő alól kivétel ez alól többek között, a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés (90 nap), valamint a költségvetési támogatás, áfa visszaigénylések kiutalását megelőző ellenőrzés (a kiutalásra nyitva álló határidő – ez változó összeghatártól és nyilatkozattól függően).
A 4003/2012. számú NAV tájékoztatás szerint is ezekből az ellenőrzési fajtákból végeznek a legtöbbet a NAV adóellenőrzéssel foglalkozó munkatársai.
Bevett gyakorlatnak számít, hogy adózónak „engedélyezik” iratai rendezését az Art 95. § (4) bekezdésére hivatkozva.
Ez azért is könnyű eset, mivel nem határozzák meg pontosan, hogy milyen dokumentumokat bocsásson az adózó az ellenőrzés rendelkezésére.
A teljesítéséig eltelt, illetve nem teljesítés esetén a határidő lejártáig terjedő időszak az ellenőrzés határidejébe nem számít bele, de ezen időszak alatt az ellenőrzés folytatható.
Ez ellen ma már lehet védekezni a gyors teljesítéssel.
Másik „időnyerő” megoldása az ellenőröknek, az Art. 92. § (11) bekezdésére hivatkozva kapcsolódó vizsgálat elrendelése. A kapcsolódó vizsgálatokat kapcsolódó cégenként, és egymást követően is el lehet rendelni. Egy-egy, ilyen kapcsolódó vizsgálat, általában, kimeríti a rendelkezésre álló időt. De, ezeket is meg lehet hosszabbítani.
Természetesen ezen időszak alatt is folytatható az „alap” ellenőrzés. Ez ellen védtelen az adózó, mivel nincs hivatalos információja a kapcsolt vizsgálatba bevont cégről. Így esetleg azt sem tudja, van-e közöttük bárminemű kapcsolat (például az alvállalkozó alvállalkozójának ellenőrzése).
Ha és amennyiben, az ilyen módokon meghosszabbított ellenőrzésre fordítható idő még mindig kevés lenne, rendelkezésre áll az ellenőrzési határidő Art. 92. § (13) bekezdése alapján történő meghosszabbítása. Ez összesen (90+90+120) 300 nap, amiről végzésekben döntenek.
A végzések indoklása általában semmitmondó, de ellene fellebbezni (Art. 136. § (2) bek.) csak az ellenőrzést lezáró elsőfokú határozat meghozatalát követően lehetséges.
Javaslom ellenőrizni a postabélyegző dátumát. Ugyanis igen sok esetben a postára adás dátuma már az ellenőrzési határidő lejártát követő, így meg lehet próbálni felszólítani a hatóságot az ellenőrzés befejezésére az elkésettség okán.
Ezek elutasításának indoklásai külön cikk(ek)et érdemelne(k).
Az „időhúzásnak” ára van (Art. 37. § (6) bekezdés), ami leginkább a kiutalás előtti ellenőrzések esetében jelentkezhet, függetlenül az Art. 106. § (3) bekezdésétől, ami a hatóság „részteljesítését” teszi lehetővé 2012. január 1-jéttől.
Megszámlálhatatlan kis- és nagyobb vállalkozás ment tönkre a kiutalás jelentős elhúzódása miatt, illetve felmerül az állam szerepe a körbetartozások kapcsán is. Igen, késedelmi pótlékkal növelten kapja meg adózó a késedelmesen kiutalt összeget.
De! Felmerül adózóban, hogy a késedelmi pótlékot az általa befizetett adókból kapja, és a revizor, akinek a késedelem köszönhető, abban a hitben él, hogy jól végezte a munkáját és nem gondolkozik el – a főnökei sem – a személyes felelősségén.
Mostanában újabb „trükkökkel” lehet találkozni. Az ellenőrzést, kiegészítő ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvet, az ellenőrzést befejezését követő másfél hónappal kezdte írni az ellenőr, de a jegyzőkönyvi záradék dátuma még ezt is megtoldotta egy hónappal. Igaz, a jegyzőkönyvben volt egy mondat arról, hogy ezen időszak alatt ellenőrzési cselekményeket nem végeztek.
De! Természetesen a késedelem indokolása – amennyiben a törvény ilyen szintű megsértése indokolható lenne – kimaradt.

 

 


 

Perfumer's Apprentice  (TPA) Aromák Magyarországon a legkedvezőbb árakon, és a legnagyobb választékban!